Nicholas Sparks rendszeresen könnyeket csal a szemünkbe, és (kis túlzással) neki köszönhető Ryan Gosling sztárrá válása.

Az ellentétek tényleg vonzzák egymást, legalábbis nehezen jutna eszünkbe két annál különbözőbb alkotó, mint a romantikus bestsellereket jegyző író, Nicholas Spark (például Szerelmünk lapjai), és a hátborzongató, a természetfölöttivel foglalkozó thrillereiről ismert rendező, M. Night Shyamalan (Hatodik érzék) – most mégis egy közös projekten dolgoznak. Úgy tűnik ugyanis, hogy mindketten besokallnak néha a saját műfajuktól. Shyamalan legalábbis azt mondta az Associated Pressnek (AP), hogy három nagyon sötét és bonyolult film után „valami mást akartam csinálni”.

Így került a képbe Sparks, akivel ugyanazt a paranormális elemekkel átszőtt, szerelmi történetet dolgozzák fel, de mindketten a maguk médiumában és stílusa szerint. A kollaborációjuk eredménye a Remain (Maradj) című film, illetve az annak forgatókönyve alapján írt regény. A film főszereplői Jake Gyllenhaal és Phoebe Dynevor, a forgatás már befejeződött, és körülbelül egy év múlva kerül a mozikba.

„Nem hiszem, hogy bárki valaha is csinált ilyet, mint mi, vagyis hogy fogtuk ugyanazt a történetet, és egyszerre dolgoztuk fel a magunk módján. Nem egymás után. Két ember, két különböző művészeti forma, ugyanaz a történet. Én száz százalékig bíztam benne, hogy (Shyamalan) a lehető legjobb filmváltozatot készíti el belőle, ő pedig bízott bennem”

Honnan jött az ötlet?
A két művész útjai már évekkel ezelőtt keresztezték egymást, amikor Shyamalant megkérdezték, nem akarja-e elkészíteni Sparks Szerelmünk lapjai című regényének játékfilmes változatát. A feladatot végül Nick Cassavetes kapta meg, de Shyamalan azt mondta, hogy Sparks munkássága „mindig is valamiféle varázslatot jelképezett számomra”. Sokat jelentett neki, hogy felmerült a neve egy olyan népszerű történettel kapcsolatban, mint a Szerelmünk lapjai.

Az AP kérdésére Sparks elmondta, hogy nem ők találták ki a természetfölötti és a romantikus műfaj fúzióját: „Az 1990-es év legnagyobb filmje a Ghost volt. Shakespeare darabjaiban is voltak szellemek”. Shyamalan szerint pedig a szerelem nem más, mint természetfölötti képzelgés. „Ez egy mitológia, amit mindannyian elfogadunk, de mégiscsak (…) mitológia, hogy létezik a nagy Ő. A »neked rendelt«, akivel találkozol a kávézóban, és tudod, hogy ennek így kellett lennie, és aztán minden, ami azért történt, mert találkoztatok” – magyarázta.

A rendező beszélt arról is, milyen furcsa egybeesésekre lett figyelmes a projekt készítése során, például a férfi főszereplő, Jake Gyllenhaal esetén. Épphogy befejezte a forgatókönyv megírását, sietett New Yorkba, a lánya születésnapjára, amikor az autóban felhívta a színész, akivel öt éve beszélt legutóbb. Gyllenhaal azt mondta neki, szeretne szerepelni az egyik filmjében, majd kiderült, hogy ő is New Yorkban van, ezért összefutottak. Akkor pedig a színész arról áradozott, mennyire boldog és szerelmes, úgyhogy Shyamalan a kezébe nyomta a forgatókönyvet. Két nappal később Gyllenhaal felhívta, hogy imádja a sztorit és benne van. „Ez egy furcsa, gyönyörű dolog volt” – fogalmazott a rendező.

 

A teljes cikk itt olvasható: https://www.blikk.hu/sztarvilag/filmklikk/szerelmunk-lapjai-hatodik-erzek-kozos-film-regeny-romantikus/36php86

 

Megosztás:
Nicholas Sparks
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.